A legenda szerint Szent Márton Savaria (a mai Szombathely) szülötte. A római császár katonájaként szolgáló Márton a franciaországi Amiens városában egy hideg téli estén odaadta meleg köpenyének felét egy koldusnak.

Aznap éjszaka álmában megjelent Jézus a koldus alakjában. Mindez olyan hatással volt rá, hogy Isten szolgálatába állt. Jósága miatt püspökké akarták szenteli, ő azonban a legenda szerint az érte küldött követek elől elrejtőzött. Ám a ludak gágogásukkal elárulták a rejtekhelyét, így végül Tours püspöke lett.

November 11-e hagyományosan fontos dátum volt, mert ezt tartották a téli évnegyed kezdő napjának, és komoly lakomákat tartottak ekkor az emberek. Egykoron a cselédek ilyenkor kapták meg éves bérüket, ami szintén okot adott egy nagyobb ünneplésre. A szűkösebb téli időszak előtt a ludállományt is csökkentették ezért is került ilyenkor libahús az asztalra.

Ha Márton napján libasültet eszik, megjósolhatja a téli időjárást. Ehhez a mellcsontjáról óvatosan le kell fejteni a húst. Ha a csont barna akkor, esős, ha fehér akkor havas telet várhatunk.

Tags: