A karácsonyi partikat egyfajta csapatépítő programként is fel lehet fogni, és szerencsére egyre több cég próbál túllépni az „ereszd el a hajam” jellegű bulikon. Ilyen lehet, ha egy erre dedikált helyen, esetleg kisebb cégeknél egy magánlakásban együtt főz a vállalat, vagy annak egy szűkebb kollektívája.
A közös főzőprogramban egyebek mellett az is jó, hogy a nemben és korban vegyes társaságokat is össze tudja kovácsolni, egy étel, vagy menüsor jó hangulatú elkészítése. A munkában ugyanis mindenki egyenlően részt tud venni, akár előzetes tudás és főzési ismeretek sem szükségesek.
Enni, inni majd mindenki szeret, a közös főzés alkalmával pedig a munkatársak felhőtlenül, tölthetik el az időt a kollégákkal, üzleti partnerekkel. Ráadásul az is felejthetetlen élmény lehet, amikor az étel elkészítése után a munkatársak büszkén feltálalják, kínálják és persze megeszik, amit főztek.