75 perc
Hozzávalók
- 4 egész, tanyasi csirkecomb
- 2 savanykás alma
- 4 közepes vöröshagyma
- 3 dl chardonnay
- 1 evőkanál dijoni mustár
- 2 evőkanál olívaolaj
- 1 teáskanál morzsolt bazsalikom
- só
- őrölt fekete bors
A tálaláshoz:
- rukkola
- friss bazsalikom
- 8 koktélparadicsom
Elkészítés
A húst megmossuk, az esetlegesen rajta lévő tollakat eltávolítjuk. A megpucolt hagymát félbevágjuk vagy negyedeljük. A mustárt a fehérborban elkeverjük.
Serpenyőben felforrósítjuk az olajat, és a combokat megpirítjuk. Ezután a húst sózzuk, borsozzuk, bazsalikommal ízesítjük, majd egy akkora tepsibe sorakoztatjuk, amelyben lazán elférnek.
Ezután a hagymát is körbesütjük, majd a serpenyőbe öntjük a bort, és lassú tűzön felforraljuk, közben a lerakódott pörzsanyagot feloldjuk. A mártást a hagymával együtt a húsra borítjuk, óvatosan összerázzuk, az edényt lefedjük, és 180 fokra előmelegített sütőbe tesszük. 1/2 óra múlva a fóliát levesszük, a hús mellé dobjuk a darabokra vágott almát.
A sütő hőfokát 200 fokra emeljük, és az ételt további 15-20 percet pirítjuk amíg a csirke bőre ropogós és szép aranybarna nem lesz.