1 óra

Hozzávalók

olívaolaj

1 nagyobb vöröshagyma

4 gerezd fokhagyma

2 póréhagyma világos része

1 dl száraz fehérbor

2-3 evőkanál paradicsompüré

2 babérlevél

1/2 teáskanál sáfrányszál

tengeri só

frissen őrölt tarka bors

kevés reszelt citromhéj

kb. 50 dkg burgonya

1 édesköménygumó

2 kg hal és tenger gyümölcsei (kagyló, rák, tintahal, tőkehal)

halalaplé

továbbá:

fokhagymás pirítós



Elkészítés

Nagy lábasban kevés olívaolajat hevítünk. A megpucolt és apróra vágott vörös-, fok- és póréhagymát pár percig pároljuk rajta, majd felöntjük a borral. Hozzáadjuk a paradicsompürét, a babérlevelet, a sáfrányt, ízesítjük sóval, borssal, citromhéjjal. A burgonyát megtisztítjuk, kockákra vágjuk, váltott vízben többször átmossuk, majd a lábasba dobjuk a felszeletelt édesköménnyel együtt. Lefedve, kis lángon kb. 10 percig főzzük. Beletesszük az előkészített halat és tenger gyümölcseit, a kagyló és a garnélarák kivételével. Halalaplevet öntünk rá, felforraljuk, és kis lángon újabb 10 percig főzzük, majd a kagyló és a garnéla hozzáadásával pár perc alatt készre pároljuk. Ha szükséges, utánaízesítjük.

A tányérba fokhagymás pirítóst teszünk majd, erre tálaljuk a levest.