30 perc
Hozzávalók
- 2 db pecsenye kacsamell
- só
- tört bors
A salátához:
- 100 g bébi mángoldlevél
- 2-3 db lila füge
- 2 tk lime-lé
- csipet só
- tört bors
- csipet őrölt csili
- 1 mk mézes mustár
- 2 ek szezámolaj
- 2 tk balzsamecet-redukció
Elkészítés
A kacsamellet készítsük elő, s ha szükséges, távolítsuk el róla a fennmaradt tokokat. A mel- let vágjuk formára, az esetlegesen lelógó bőrt is vágjuk le. Majd a bőrös felénél vágjuk be 4-5 helyen. Sütés előtt idővel vegyük ki az előkészített húst a hűtőből, és hagyjuk, hogy szo- bahőmérsékletűre melegedjen. Ekkor sózzuk. A sütőt melegítsük elő 180 fokra. Közben egy forró serpenyőben kezdjük el a húst a bőrös oldalánál lepirítani. Süssük zsírjára, közben sózzuk is. Ha szépen kisült a zsírja, fordítsuk meg, és a saját zsírjában kérgesítsük a húsos felét is 1-2 percig. Majd tegyük egy hőálló edénybe a bőrös felével felfelé, és az előmelegí- tett sütőben süssük további 6 percen át. Ha kisült, 7-8 percet pihentessük szeletelés előtt. Közben összeállíthatjuk a salátát is. A sót és a lime levét tegyük egy kicsi zárható üvegbe, hagyjuk, hogy a sókristályok feloldódjanak. Majd adjuk hozzá a mustárt, a borsot, picike csilit és az olajat is.
Zárjuk le az üveget, és alaposan rázzuk fel!
A bébi mángoldleveleket egy keverőtálban keverjük össze az öntettel, majd tegyük egy tányér közepére. Mindegyik salátára helyezzünk 3 szelet kacsamellet és 3-4 cikk lila fügét is. Tálaláskor balzsamecet-redukcióval locsoljuk meg.