2 óra
Hozzávalók
- 2 padlizsán (kb. 70 dkg)
- 30 dkg krumpli
- 4 evőkanál olaj
- 50 dkg darált hús
- só
- őrölt bors
a paradicsomos szószhoz: - 2 evőkanál olaj
- 1 nagyobb vöröshagyma
- 2 gerezd fokhagyma
- 1 kávéskanál csípős paprika
- 1 teáskanál morzsolt oregánó
- 1 teáskanál morzsolt bazsalikom
- 1 kávéskanál őrölt fahéj
- 1 csokor petrezselyemzöld
- 60 dkg paradicsom
- 1 dl száraz vörösbor (pl. barrique)
- só
a besamelmártáshoz: - 2 púpozott evőkanál liszt
- 2-3 púpozott evőkanál vaj
- 6 dl tej
- 1 tojássárgája
- só
- őrölt bors
- frissen reszelt szerecsendió
a sütőtálhoz: - kevés zsír
a tetejére: - 15 dkg reszelt sajt
Elkészítés
Ha felforrt, kis lángon addig főzzük, amíg sűrű mártás nem lesz (kb. 1 óra). Közben a megtisztított krumplit hajszálvékonyra szeleteljük, és tapadásmentes serpenyőben, 2 evőkanál olajon, sóval, borssal meghintve megdinszteljük.
A padlizsánt szintén felszeleteljük, megkenjük vékonyan olajjal, és serpenyőben barnásra sütjük mindkét oldalát.
Kevés olajon fehéredésig pirítjuk a húst, sózzuk, borsozzuk, készre sütjük.
A besamelhez a vajat felolvasztjuk, hozzátesszük a lisztet, és habverővel habzásig kavarjuk, hozzáöntjük a megmelegített tejet, sóval, borssal, szerecsendióval ízesítjük, és kb. 5 percig főzzük folyamatosan kevergetve. Amikor levesszük a tűzről, hagyjuk langyosra hűlni, majd belekeverjük a tojás sárgáját.
Magas falú sütőtálat vékonyan kizsírozunk, az aljára öntünk kevés paradicsomszószt, erre borítjuk a krumplit, kevés sóval és borssal megszórjuk. Erre rétegezzük a hús felét, majd a paradicsomszósz nagyobbik felét, és rákerül egy sor padlizsán. Ezután a megmaradt hús, végül a padlizsán kerül sorra, amire rákanalazzuk a paradicsomszósz maradékát. Ráöntjük a besamelt, rászórjuk a sajtot, és. 200 fokos sütőben kb. 30 percig vagy addig sütjük, amíg a teteje szép barna nem lesz.