1 óra 45 perc
Hozzávalók
- 1 egész csirke (kb. 1,3 kg-os)
- 2,5 dkg vaj
- 2 kisebb narancs
- 1 vöröshagyma
- 4 gerezd fokhagyma
- 1 teáskanál morzsolt kakukkfű
- 1 teáskanál morzsolt majoránna
- 1 teáskanál sáfránysó
- őrölt bors
A salátához:
- 80 dkg apróbb szemű krumpli
- 4 szál újhagyma
- 5 evőkanál tejföl
- 3 evőkanál majonéz
- 1 kávéskanál dijoni mustár
- 1 teáskanál olívaolaj
- 1 teáskanál porcukor
- őrölt fekete bors
- só
Elkészítés
A csirkét kívül-belül sózzuk, borsozzuk. A hasüregét megszórjuk kakukkfűvel, majoránnával. Beletesszük az egyik megpucolt, gerezdjeire szedett narancsot, a vajat, a negyedelt vöröshagymát és a fokhagymát. Kívülről a bőrét meghintjük a sáfrányos sóval, és a húst nagyobb méretű sütőzacskóba csúsztatjuk. Mellé tesszük a másik, felszeletelt narancsot, a zacskó száját bekötjük, és sütőedénybe helyezzük. Néhány helyen megszurkáljuk, hogy a keletkező gőz ne feszítse szét sütés közben. 180 fokra melegített, légkeveréses sütőben 1 órát sütjük, majd a zacskót középen felhasítva a csirke bőrét megpirítjuk.
Közben elkészítjük a salátát. A krumplit héjában megfőzzük, leszűrjük és hűlni hagyjuk. Megpucoljuk, felszeleteljük, sózzuk, borsozzuk. A hagymát vékony karikákra vágjuk. Mélyebb tálban összekeverjük a többi hozzávalóból készített öntetet, és hozzáforgatjuk a zöldségeket.