ELKÉSZÍTÉS: A polipot megmossuk. Nagy lábosban bő vizet forralunk a babérlevéllel, és alaposan megszórjuk frissen őrölt borssal. A polipoknak először a csápjait mártjuk a vízbe, amíg felgöndörödnek, addig megtartjuk. Majd beletesszük teljesen a vízbe, és 30 percig főzzük. Kivesszük, hagyjuk kihűlni. A paradicsomot meghámozzuk, húsát...

A halat megmossuk, szárazra töröljük. A fokhagymát meghámozzuk, összezúzzuk. A citrom levét kifacsarjuk, összekeverjük a zöldfűszerekkel, az olajjal. A halat nagyobb kockákra vágjuk, és a fűszeres lébe keverjük. Fél órát állni hagyjuk. A zöldségeket megtisztítjuk, megmossuk, egészben hagyjuk. A halkockákat váltakozva nyársra húzzuk a...

A halat megmossuk, szárazra töröljük. Az úszószegélyt ollóval levágjuk, de rajta is maradhat. A hal fehér bőrét lehúzzuk (nem baj, ha rajta hagyjuk), barna bőrét a gerinc mindkét oldalán bevágjuk. A halhúst megcsepegtetjük a citrom levével. Állni hagyjuk. A szalonnát kis kockákra vágjuk, és...

A kenyeret megpirítjuk, lereszeljük. A vajat konyhai robotgéppel felhabosítjuk. A tárkonyt leöblítjük, apróra vágjuk. A vajat összedolgozzuk a morzsával, a tárkonnyal, a borral, a koktélrákkal, és sóval, borssal (csipetnyi chiliporral) ízesítjük. Az édesköményt megtisztítjuk, kettévágjuk, torzsáját eltávolítjuk, a leveleket csíkokra vágjuk. A paradicsomot meghámozzuk,...

  A hagymát, a fokhagymát meghámozzuk, felaprítjuk. A paprikát megmossuk, kimagozzuk, apró kockákra vágjuk. A padlizsánt leöblítjük, hasonló kockákra daraboljuk. A paradicsomot meghámozzuk, kimagozzuk, összevágjuk. A kakukkfüvet leöblítjük, leveleit letépkedjük. Nagy serpenyőben felforrósítunk 2 ek. olajat, és megpirítjuk rajta a hagymát. Hozzáadjuk a paprikát, a...

  A halfiléket leöblítjük, konyhai papírkendővel szárazra töröljük, és szorosan egymás mellé, kiolajozott tűzálló tálba fektetjük. A zöldfűszereket leöblítjük, kissé összevagdaljuk, és a halra szórjuk. A fokhagymát meghámozzuk, összetörjük, és ezt is a halra tesszük. Az olajat elkeverjük a citromlével, és a halra locsoljuk. Lefedjük,...

  A hagymát megtisztítjuk, vékony csíkokra vágjuk. A gyömbért, a fokhagymát megtisztítjuk, lereszeljük. A paradicsomot meghámozzuk, kis kockákra vágjuk. Felforrósítunk 2 ek. olajat, közepes tűzön világosra pirítjuk benne a hagymát, a mustármagot, és megszórjuk curryvel. Hozzáadjuk a gyömbért, a fokhagymát, és kevergetve addig pirítjuk, amíg...

  A halfilét megmossuk, falatnyi kockákra vágjuk. A citromlevet simára keverjük a pirospaprikával, a martinival, sóval, borssal ízesítjük, és beledolgozunk 1 ek. olívaolajat. A halat megkenjük ezzel a páccal. 2. A gombákat megtisztítjuk, felszeleteljük. A hagymát és a fokhagymát meghámozzuk, apróra vágjuk. Felforrósítunk 1 ek....

  Az újhagymát megtisztítjuk, apróra vágjuk. Összekeverjük a mustárt a tejföllel, a tejjel, az újhagymával. A kesudiót ledaráljuk. A halat megmossuk, négy darabra vágjuk, sózzuk, borsozzuk, és megmártjuk a mustáros masszában. Fontos, hogy a massza mindenütt rátapadjon a halra. Végül megforgatjuk a kesudióban. A sütőt...

  A halat megmossuk, konyhai papírkendővel szárazra töröljük, és négy vastag, kb. 15 dkg-os szeletre vágjuk. A fokhagymát meghámozzuk, áttörjük, bekenjük vele a halat. Megsózzuk, meglocsoljuk a citrom levével, és 30 percig állni hagyjuk. A paradicsomot meghámozzuk, húsát kockákra vágjuk. A hagymát megtisztítjuk, felaprítjuk. Az...