Az étcsokoládét vízfürdő fölött megolvasztjuk. A tojásokat kettéválasztjuk, a sárgáját habosra keverjük a cukorral, majd beledolgozzuk a kakaót és a kávét is. Hozzáadjuk a langyosra hűlt csokoládét, és alaposan összedolgozzuk. A tojásfehérjét a sóval, a tejszínt pedig magában kemény habbá verjük. Habverővel mindkettőt a csokoládés...

A bárány húst megmossuk, papírtörlővel megszárítjuk. Sóval, frissen őrölt borssal körbedörzsöljük, olajjal kissé meglocsoljuk, és 2 órát hagyjuk pácolódni. Lefedhető sütőtálba tesszük, aláöntjük a vörösbort, és lefedve 160 fokos sütőben 2 órát sütjük. Közben a burgonyát héjastól lesikáljuk, sós vízben 15-20 percig főzzük, amíg szinte teljesen...

A hús: sózzuk meg a húst és forró serpenyőben, kevés olajon pirítsuk meg. Aztán kissé borsozzuk, dörzsöljük be rozmaringgal, zúzott fokhagymával és egy kis olajjal, majd süssük 85°C-on 35 percig, amíg még véres, vagy félig átsütött. (maghőmérséklet 65-70 °C). A meggy: egy serpenyőben karamellizáljuk meg a...

A vörösbort nagyjából a felére redukáljuk (beforraljuk), félretesszük. A húst kevés olajjal bekenjük, és vaslapon vagy grillen mindkét oldalát pár percig pirítjuk, kis ideig pihentetjük, majd felkockázzuk. A zsíron aranysárgára dinszteljük az apróra vágott vöröshagymát. Lehúzzuk a tűzről, beleszórjuk a pirospaprikát, rádobjuk a húst. Visszatesszük a tűzhelyre,...

Először a balzsamecet-redukciót készítjük el. Ehhez a vörösbort a balzsamecethez adjuk, felforraljuk, és takaréklángon addig főzzük, amíg a mennyisége a felére nem csökken, és sziruposan sűrű, ragacsos nem lesz. A koktélparadicsomot félbe-, a nektarint cikkekre vágjuk, a hagymát felkarikázzuk. Ízesítjük sóval és borssal, majd összeforgatjuk a...

A tészta hozzávalóiból késes robotgéppel vagy kézzel rugalmas tésztát gyúrunk, folpakba csomagolva 1/2 órára hűtőbe tesszük. 1/2 cm vastagra nyújtjuk, 8-10 cm átmérőjű köröket szúrunk ki belőle, és kibéleljük velük a zsiradékkal kikent kosárkaformákat. Villával mindet megszurkáljuk, és előmelegített sütőben, 180 fokon aranybarnára sütjük (10-12...

Nagy lábasba tesszük a megmosott, kötözött húst, mellé dobjuk a salottát, a feldarabolt zellert, a babért, a borsot, a borókabogyót és a rozmaringot, felöntjük a borral és annyi alaplével, hogy a húst mindenhol ellepje. Lefedve hűtőben 1-2 napig pácoljuk, közben néha átforgatjuk benne. Sütés előtt...