A bort egy edénybe öntjük, és beletesszük a narancsszeleteket. A szagos mügét csomóba kötjük, és fejjel lefelé az edénybe függesztjük. Figyeljünk arra, hogy a szárának a vége ne lógjon bele az italba, mivel keserű anyagok oldódhatnak ki belőle. Ezután fél órát állni hagyjuk. Fél óra...

A mártás hozzávalóit – a citromlé kivételével – felforraljuk, majd kis lángon kb. 1 óráig főzzük, ez idő alatt besűrűsödik és összeérnek az ízei....

A lila hagymákat vékony szeletekre vágjuk, majd a forró olíva olajban enyhén megpirítjuk. A halfiléket megforgatjuk a lisztben, majd a hagymát félrehúzva az olíva olajban mindkét felét két percig pirítva megsütjük. Felöntjük a fehérborral, beleszórjuk a nagy darabokra vágott olajbogyót és a finomra vágott petrezselymet....

A pulykát kívül-belül sózzuk, borsozzuk. A bőrét óvatosan elválasztjuk a hústól, és a vajat belemasszírozzuk. A birs magházát eltávolítjuk, a húsát kockákra vágjuk, és a pulyka hasába tesszük. Sütőzacskóba csúsztatjuk, ha maradt vaj, azt is mellé dobjuk, és beleöntjük a pezsgőt. Az egészet sütőtálba igazítjuk,...

A pulykamellet szeletekre vágjuk, sózzuk és borsozzuk. Kevés felhevített olajon mindkét oldalukat megpirítjuk, majd a pezsgővel felöntve puhára pároljuk, végül zsírjára sütjük. A húst kivesszük, félretesszük, a visszamaradt zsiradékon megpirítjuk a megtisztított és cikkekre vágott gombát. Sózzuk, borsozzuk, meghintjük a keményítővel. 1-2 percnyi pirítás után...

A sütést megelőző napon elkészítjük a fehércsokoládé-krém alapját. A  tejszínt felforraljuk, a tálba tördelt csokoládéra öntjük. Néhány percig állni hagyjuk, majd összedolgozzuk, letakarjuk, és ha kihűlt, hűtőbe tesszük. A szalalkálit a tejben feloldjuk. A lisztet elkeverjük a kakaóporral, gyúródeszkára szitáljuk. Hozzáadjuk a porcukrot is, majd elmorzsoljuk...

Tedd az őrölt fahéjba forgatott kockacukrot a szeszes italokkal együtt egy pohárba. Ezt követően óvatosan töltsd fel a poharat a jól behűtött pezsgővel, hogy tökéletesen habos legyen a koktél. Díszítsd az italt egy csavart alakú narancshéjjal....

A vörösbort nagyjából a felére redukáljuk (beforraljuk), félretesszük. A húst kevés olajjal bekenjük, és vaslapon vagy grillen mindkét oldalát pár percig pirítjuk, kis ideig pihentetjük, majd felkockázzuk. A zsíron aranysárgára dinszteljük az apróra vágott vöröshagymát. Lehúzzuk a tűzről, beleszórjuk a pirospaprikát, rádobjuk a húst. Visszatesszük a tűzhelyre,...