A báránybordákról levágjuk a felesleges faggyús, inas részeket, lepirítjuk egy kislábasban és a kevés lével 1-2 órát főzzük alaplének. A bordákat sózzuk, borsozzuk, egészben, forró serpenyőben jól körbepirítjuk, a csontos részen kicsit hosszabb ideig. 160°C-os sütőben ízlés szerint 10-20 percig sütjük, 4-5 percig pihentetjük. Saját kisült zsiradékjával átlocsolgatjuk, majd a...

Morzsolja össze a zsírt a liszttel, majd gyúrja össze a tojással, sóval és vízzel. Fedje le a pitetésztát és pihentesse legalább 2 órán át. A töltelékhez: pirítsa le a felkockázott sertésmájat a kiolvasztott baconszalonna zsírján, majd öntse turmixgépbe, és adja hozzá a felkockázott karajt. Öntse a turmixgépbe...

A parmezános kosárkákhoz: Béleljen ki két tepsit sütőpapírral. Egyenletesen szórja a parmezánt a sütőpapírra úgy, hogy kb. 4 db 15 cm átmérőjű körformát kapjon. Előmelegített sütőben süsse a parmezánt (felső és alsó lángon) kb. 8-10 percig 200 °C fokon. Ezt követően vegye ki a tepsiket a...

A töltelékhez vágja durvára a diót és kissé pirítsa meg egy száraz sepenyőben. Vágja kockára a hagymákat és párolja őket üvegesre egy kevés vajon. Öntse nyakon a tejjel a hagymát és forralja fel. Vágja kockákra a szikkadt kenyeret és adja hozzá a tejes-hagymás keveréhez, majd húzza le a...

A pác hozzávalóit összekeverjük. Beleforgatjuk a hússzeleteket, majd egymásra fektetve hideg helyen néhány órát állni hagyjuk....

A fokhagymát megpucoljuk, áttörjük, és leöntjük kb. 1 dl vízzel. Belekeverjük a citrom lereszelt héját, és néhány órát állni hagyjuk. A zsemlét tejben áztatjuk, majd alaposan kicsavarjuk. A hússal együtt ledaráljuk, fűszerezzük sóval, borssal, pirospaprikával és a citromos-fokhagymás vízzel. Alaposan eldolgozzuk, és a vékonybélbe töltjük. Töltésnél...

A sajtot lereszeljük. Sütőpapírral bélelt tepsire 4-6 körlapot készítünk belőle, és 180 fokon 5-8 perc alatt felolvasztjuk. Pár percig hűlni hagyjuk, majd a szélüket késsel fellazítjuk, és gyors mozdulatokkal kis tálkák hátára nyomkodjuk. Kihűlés után a sajtkosarak megtartják a formájukat. Tálaláskor mindegyikbe salátalevelet, rózsaformára feltekert sonkát,...

A megtisztított hagymákat külön-külön felaprítjuk. Kevés olajon üvegesre dinszteljük a vöröshagymát, amikor majdnem kész, hozzáadjuk a fokhagymát, rövid ideig még együtt pirítjuk, majd hűlni hagyjuk. A húst egymás után kétszer ledaráljuk, az ízesítőkkel összedolgozzuk.  Alaposan megtisztított, beáztatott bélbe töltjük, 15-20 cm-ként duplán megcsavarjuk, majd elvágjuk. Kissé...